2014. július 21., hétfő

Időutazás a város közepén

2011-ben olvastam először a rendezvényről, a Totalcar oldalán. (Pontosabban a belsőségen) Az évek során valahogy mindig elkerült a rendezvény, amikor mentem volna, akkor meg az időpont nem stimmelt. Idén szerencsére ráértem, és úgy gondoltam érdemes megnézni mert elég jó témának tűnik.


Nem szeretek álló autókat fényképezni, sőt kifejezetten kerülöm a dolgot. De itt régi járművek sorakoztak, az emberek nagyrészt korabeli ruhákban mászkáltak és a járművek  jó része a pályára is felhajthatott, ráadásul egy OVÁL! pályára, a város szívében, ami elég hiteles állapotban maradt meg. Csodás hely, csodás rendezvény. Én így láttam az idei Velodrome Millenárist:


Mielőtt besétáltunk a pálya közepére, körülnéztünk a kinti parkolóban, ahol ez a látvány fogadott. Ezt hívják erős kezdésnek.


A DeLorean nagy kedvencem, igaz, csak a Vissza a jövőbe trilógia miatt, amit szintén nagyon kedvelek.


Olyan ismerős...honnan is, honnan is...Ja igen:) Aktív nyugdíjas.


Az "Összes Alfa szép" elméletem alátámasztása, part87879.




Stílusos érkezés 


Nagy kedvencek, hosszú sorban:)


Szintén nagy kedvenc a Karmann Ghia. Gyönyörű. Pedig ezt a darabot se kímélik:)


Ackermann Balázs és Trabantja, na meg a híres mutatvány. Úgy látszik, nem mindenkinek elég döntött a pálya:)


Lazaság level végtelen: Miután végig ment két keréken a pályán, megtoldotta egy kis integetéssel is. Így is ment neki:)







Ilyet se lát mindennap az ember...






Egyik kedvenc képem:)

 
Kicsit fura Golfot OT rendszámmal látni, pedig akár már 2004-ben is láthattam volna "OT-s Golfot". Furcsa, repül az idő.


A fenti Alpine A110 és a lenti Karmann Ghia a GT4 óta nagy kedvenceim. Még ,hogy a videojáték öl , butít és nyomorba dönt...




Az ilyen szürreális jelenetekért (is) éri meg kilátogatni egy ilyen eseményre. 





Időutazás:)





Ez a két BMW-s kép is nagy kedvencem, nem lett tökéletesen kivitelezve, de hangulatos és hiteles.



Az alábbi kép elmond mindent a rendezvényről: Időutazás, jó hangulat, jó kedv.

 




Nem tudom, hol máshol lehet ilyen autót, ilyen körülmények közt látni itthon. 


A sportrendszám ezen se viccből van:)




A Totalcar-os Bende Tibor 518-asa. Ha jól emlékszem, mikor megvette, kétséges volt, hogy mi lesz a sorsa, szobor lesz, vagy napi használatban elnyűtt átmeneti jármű. Szobor lett, sokat dolgozott vele, de megérte:)


Nagypolski. Nálunk az "orosz verzió" népszerűbb volt, legalábbis én először a TC hasábjain találkoztam ezzel a típussal, ugyanis egy ilyen (hasonló) volt Vályi István első LowCost versenyautója. Bár az öreg Pókot végül sajnos nem fejezte be.



A rendezvény nagyon jól sikerült, remélem jövőre is lesz. Aki még nem volt, annak érdemes kilátogatnia, a hangulat fergeteges. Ilyet országhatáron belül, máshol, nagyon úgy se lát senki:)

Ha valaki nem akar lemaradni, annak érdemes nézegetni a honlapjukat, bár szerintem egyszerűbb a Facebook oldalukat belájkolni, oda úgy is kiírnak minden újdonságot, osztanak meg képeket, stb.
A pályáról bővebben.

A teljes galéria megtekinthető ITT. Niki videója :


Z

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
A dizájn alap sablonját innen töltöttük le: Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Elf Coupons