Egy hétvége erejéig nálam járt a Volvo best sellere, az éppen kifutó XC60-as. Őszintén szólva nem nagyon értettem, hogy miért ez a legnépszerűbb modell, mikor ott van a remek S60as, aki meg pakolni akar az választhatja a kombi változatot, a V60at. A SUV kategóriával kicsit úgy voltam mint a zsiráffal, elnézegeti az ember az állatkertben, de otthonra nem kéne.
Ezen változtatott a pár nap alatt az XC60-as. A nálam járt modell egy D4 Luxory Edition, Geartronik automataváltóval, összkerékmeghajtással, még a legendás, sokak által méltán kedvelt 5 hengeres, 2400ccm-es dízel motorral, mely ebben a darabban 190 lóerőt és 420NM-t tudott, amire szükség is volt ahhoz, hogy odébb tudjon állni az 1800kg-os autó.
A nagy méret ellenére borzasztóan kezes az autó, könnyen kezelhető, bár parkolásnál nagyon megnyugtató volt az első-hátsó parkoló radar. Laza talajon, vizes úton (nyilván hóban is, de ahhoz nem volt szerencsém) nagyon hasznos a négykerék-hajtás, nagyon magabiztos haladást tesz lehetővé, ezt mindenképpen ajánlanám beikszelni a listában, ha ilyen autóban gondolkodik az ember. A másik extra, amit semmiképpen se hagynék ki, az az automataváltó, ami szinte kötelező ehhez az autóhoz, nagyon jól illik ehhez a finom vonuláshoz, amire ezt az autót kitalálták.
A 190 lovas teljesítmény szinttel már nagyon kellemesen mozog az autó, a fogyasztása pedig nevetséges, nekem 7.5 liter lett az átlag a tesztút alatt (~500km) ami egy ekkora autótól remek eredmény.
Sajnos az 5 hengertől kénytelenek vagyunk búcsúzni (nem vagyok egy hangfetisiszta, nekem a sima sor 4 hangja is tetszik ha megvan a kellő fordulat, de basszus, ennek a motornak a hangját megsiratom - szerencsére elég tartós blokk így sokáig hallgathatjuk az eddigi modellekben), vigasztaljon a tudat, hogy az új (saját fejlesztésű!) motorcsalád nagyon ígértesnek tűnik, remélhetőleg a D5/T5höz hasonló megbízhatósággal.
Összegezve, az autó azt tudja, amit egy átlagos Volvo, csak mindezt 20 centivel magasabban és ez nagyon jól áll neki. Az egész autó nyugalmat áraszt, valahogy nem kíván az ember száguldozni vele, annak ellenére, hogy nem olyan könnyű zavarba hozni kanyargós utakon, mint ránézésre tűnik. Szóval ha éppen családi kombit keresel...azért próbálj ki egy XC60ast, hátha úgy jársz mint én.
Az autóért köszönet a Volvo Galériának - amúgy az említett autó júliusban eladó lesz, addig remélhetőleg még jópár embert meggyőz, hogy az XC60 egy nagyon jó választás.
Link.: Teljes galéria
Z
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése