2013. október 27., vasárnap

Ecseri úti kalandok

Úgy hozta az élet, hogy megkért egy barátom, hogy szombaton menjek fel vele Budapestre, mert lőtt valami bútort a vaterán, és segítsek neki elhozni. Mondtam neki rendben, de akkor már kössük össze a kellemest a hasznossal, szombati utazás révén nézzük már meg azt a híres ecseri piacot, mert azt rebesgetik, hogy ott rengeteg az óra. Haver nem egy órabuzi, de ráállt a dologra, let's go. Felhívtam Órabuzi Lacit is, aki már többször csalogatott, hogy nekem az a piac kánaán lenne, és reggel 9 óra magasságában volt talink a piacnál. Mivel haver szépen úsztatta a gépet az autópályán, így kicsivel hamarabb odaértünk, és mivel Laci még a fogát mosta otthon, így azt javasolta, hogy a piac mellett van egy külső körlet is, addig szemrevételezzük azt önállóan. Ez egy külön drótkerítéssel elkerített övezet volt, belevetettük hát magunkat. Mindjárt a bejárat utáni első asztalon találtam pár órát, már kezdtem is örülni, hogy itt tényleg kánaán lesz. Most éppen egy nagy Ruhla projektben vagyok benne, amikhez jó lenne pár alkatrész, és pont megláttam egy nem működő, rossz számlapos, rossz tokos Ruhlát, gondoltam, még jól jöhet. Kérdezem mennyi, válasz 6. Itthon 500 Ft-ért szoktam venni az ilyeneket, de mondom ez Pest, az a 100-as még belefér. Keresem a tárcámban a 600 Ft-ot, erre látja az eladó, hogy a csörgősök között keresgélek csak, s erre moondja, hogy 6000! WTF? Holy Crap! NORMÁLIS? Egy kő nélküli, működésképtelen, rossz számlapos Ruhláért? A hülyék a túloldalon laknak! Gyorsan tovább is álltam, nem kellett sokat lépnem, a két asztallal odébb ismét órák. Bicolor számlapos Pobeda, amlyeből a számlap volt egyedül értékelhető, meg a mutatószett, a tok az olyan 70%-os, werk nem megy. Mennyi? 5 Na, mondom kezdődik! 500? Nem, 5000!. Na gondoltam, nyilván rossz helyre jöttem, vagy ezek nem forintban beszélnek, de még egy teljesen rossz Doxára is 12-őt mondott, így csalódottan odébb álltam. Egy másik asztalnál egy szép állapotú Pobedára mondtak talán elfogadható árat, mert 6-ot mondott rá, csak hát én leszervizelve, felújítva nem tudom ennyiért eladni! Amúgy szép volt, nekem is volt már ilyenem:



Közben befutott Laci is, tiszta fogakkal, s mondom neki, hogy vigyen valami jobb helyre, mert itt a külső körleten rajtam akarják begyűjteni a helypénzüket. Laci bíztatott, fel a fejjel, irány az ecseri! Mivel Ő már sokszor járt itt, a fele eladót ismeri, tudja, hol, kinél vannak órák, így hát neki láttunk. Az elején itt is kezdtek vad árakat mondani, pl. volt egy raketa, amelynek a tokja szép volt, de a számlapja csúnya, meg nem is működött. Mennyi? 6. Kérdezem, legalább belenézhetek a tokba? Az engedély után kinyitom a tokot, a billegőnek nem volt meg sem az inabloc rugója, sem a fedőköve -lyukas köve, ott kandikált ki a billegő csapja a hídon. Ember, ez a werk hiányos! Azt mondja, nem baj, majd jönnek a nepperek, és elviszik, mert ők megcsinálják. De kérdem, ennyiért? Nincs is ára ennek az órának, a vételi ár 6, a szerkezet szerviz min. 3, egy számlap kb. másfél, kellett volna rá egy plexi is, meg egy szíj is, gyorsan 10 felett vagyunk, Mennyit adnak most egy Raketáért felújítva? 4-5000 Ft? Egyszerűen nem értem, kinek éri meg? Na mindegy, next, itt már normálisabb árakat mondott a bácsi. Nem működő, de szép számlapos, szép tokos Poljot 1500 Ft. Gyere, vedd a kabátod, te velem jössz!



Az eddig hallott árak után ez szinte ingyen volt! Kezdtem végre reménykedni, hogy mégsem térek haza üres kézzel. Bár az egyik kezem tele volt, mivel haver kocsijában nem lehet enni, megjegyzem, az enyémben sem, patika a gép, így kénytelenek voltunk piacolás közben elmajszolni a szendvicseinket, ami Lacit rendkívül mód idegesítette valamiért. Biztos Pestországban ez nem szokás, de a belügy az nagy úr! :-) Üres gyomorral mégsem lehet úgy alkudni! Szóval kezemben a szendvicsemmel egy másik asztalnál találtam egy Csehszlovák diplomata órát, egy szép dátumos Prim, szép csíkozott számlappal, tűrhető tokkal, működő werkkel. Mennyi? 5! Na, itt legalább a kiindulási alap már lejjebb volt, de mondom á, egy cseh óráért? Mennyit gondolok? 1500. Szó nem lehet róla! De mondom ez "csak" egy cseh óra, nem egy Patek. Végül 2000-ért ide adta, örülök neki, mert szép órát fogok belőle csinálni, és még így koszosan is pontos:




Új plexivel, kipucolva parádés lesz! Aztán az egyik helyen meglepődtem, volt egy nagy tokos Doxa, mennyi? 4! Hogy? Nem is 10-ről indulunk? Tulaj szerint nem működik, nincs felhúzó sem. Megmozgatom a tokot, a másodperc mutató azonnal megindult, mondom 3500 Ft. Done! Kihasználva az óraátállítás okozta időzavart, már ma hajnalban le is szervizeltem. A felhúzó tengely végéből letört egy darab, fet hosszabbítóval orvosolható. ETA 1114-es van benne, gyönyörűen jár, mehet a tok + számlap felújítás.




Laci bevitt egy kis helyiségbe, hogy ott alkatrésznek való órák vannak. Mivel nem láttuk, szólt az öregnek, hogy kapja elő azt az alkatrésznek való tálcát. Előkerült hát, s találtam benne egy Poljot Kirovskyie-t, aminek a tokját ugyan fel kell újítani, s valóban nem járt az óra, tökig fel volt húzva, viszont mozgatásra megindult a másodperc mutató egy pár lépés erejéig. Király, semmi baja, csak koszos. Meg volt egy szép számlapos Cornavin is, korona nélkül, de épp szerkezettel, ez is csak koszos szerintem. Még a felhúzó tengely is megvan, és épp. 1800 Ft-ért sikerült elhozni a kettőt:



Ez jó bolt volt, de mégsem ez volt a nap legnagyobb fogása. Egy bácsinál volt egy nagy vitrin, alatta rengeteg órával. Volt vagy 20 Doxa, de hát mind olyan állapotban, mint amilyet én is vettem, és 10 felett beszélgetett, persze a két arany Doxára ezt érthető is. Egyszer csak mondja az öreg, hogy neki most ez az óra a kedvence, mert szép a szerkezete, és vesz elő egy nagy tokos, sötét szürke számlapos órát, hogy megmutassa a szerkezetet. Közben kérdem, hogy de milyen óra az? Azt mondja, nem tudja, mert nem ismeri az orosz órákat. kipattintja hát, és a következő látvány tárult elém:



Ombre, mondom ez egy Molnija! Á, az ki van csukva. De, mondom ez az, csak centrálos. Emberünk nem hisz nekem, és elővesz egy Molnija zsebórát a vitrinjéből, kinyitja, melléteszi. Á, ez nem az, mondja nekem, és mutogat a felső kis hídra, hogy teljesen máshogy néz ki. Ember, ez ugyan olyan, csak a zsebes az alsó kismásodperces, ennél meg a centrálos másodpercet úgy oldották meg, hogy a centrál tengely kihozták a kerekek hídja fölé, az a kis híd szorítja le, amit mutogat, és a hídra kívülről oda biggyesztették a másodperc kereket. Ez a külső centrálos Molnija, de lényegében ugyan az. Végül sikerült meggyőznöm, de igen kemény és hosszas alkudozás következett. Nagy, 40 mm-es tokban, szép számlappal beleszerettem, kellett nekem, s végül sikerült megegyeznünk, és elhoztam ezt az Ural karórát. Nem beépítés, gyári!





Összességében megállapítottam, hogy a kedves eladók le akarják húzni az érdeklődőt, iszonyat nagy árakat mondanak, és sok helyen alkudni sem lehet. Amikor a működésképtelen csörgős Poljotra is 8000-ret mond, még a másodperc mutatója sem volt meg, és akkor meg van sértődve, ha ki akarom nyitni a tokot?
Egy másik asztalnál az öregasszonytól kérdezem, mennyi ez az óra? 8000 Ft. Mondom micsoda? Egy alkatrésznek való Pobeda? Hát ő azt nem látja, nincs nála a szemüveg! Igen, akkor a 8000-ret mi alapján állította be, kezét csókolom? Szóval igen nehéz ott vásárolni, az a baj, hogy nem a lomtalanítás során talált órákat viszik ki a gazdáik, hanem már ott is a nepper akar eladni neppernek, ütköznek az érdekek! :-) Mindenesetre örülök, hogy elmentem, tanulságos volt, jól szórakoztam. Lehet, oda kellene mennem nekem is árulnom, mert amilyen árakat ott kérnek a lepukkant órákért, én annyiért nem tudom eladni a felújítottakat a vaterán! De sehol sem....
Közben azért haver is lőtt egy Skoda tápszivattyút, meg egy kerámia kés készletet, így ő sem unatkozott! :-)

2 megjegyzés:

Üdv!

Jókat mosolyogtam olvasás közben, ismerve az ecseris helyzetet. Ott fő a nyugalom, a fapofa és az érdektelenség színlelése alku közben. Ha ez már megy, akkor némi kitartással lehet csodákat kifogni.
Az Ural nagyon szép. Ilyen jó állapotú tokkal még egy sem került a látóterembe, a kezembe meg pláne nem. Gratula hozzá, nagyszerű fogás!
Külön öröm, hogy jól, élvezhetően írsz. Köszi érte.

Üdv, BoxerPeti

Üdvözlöm Péter!
Megtisztelő, hogy hozzászólt, és örülök, hogy ide talált! Régóta figyelem a munkásságát, és a gyönyörű gyűjteményét, gratulálok hozzá! És köszönöm a hasznos tanácsokat is, legközelebb szem előtt tartom.
Üdvözlettel:
János

Megjegyzés küldése

 
A dizájn alap sablonját innen töltöttük le: Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Elf Coupons