2014. január 30., csütörtök

Sully Special 2.0, a story folytatódik

        Aki figyelemmel követi blogunkat, és még a memóriája is jó, az esetleg emlékszik, hogyan kezdődött a betegségem, miként váltam óragyűjtővé. No és persze, melyik volt gyűjteményem első darabja, amely számomra a mai napig is kedves. Ha mégsem, akkor itt fel lehet eleveníteni, Igen, egy Sully Special nevezetű órával kezdődött minden. A márka a cég alapítójáról, Henry Sully-ról (1680-1729) kapta a nevét, aki egy angol órásmester volt, és sok éven keresztül Franciaországban élt. Ő találta fel a tengeri órát, a földrajzi hosszúság pontosabb meghatározására egy kifinomult ingaórát épített. 1716-ban mutatta be a Montre del a Mer névre keresztelt óráját a francia Tudományos Akadémián (Académie des Sciences). Ő volt az első, aki chromometer pontosságú órán kezdett el dolgozni, 1718-ban, Versailles-ban létrehozta az óragyárát, és 1723-ban bemutatott két új modellt. Azonban kiderült, hogy ez a két új modell nyugodt időjárási körülmények között jól teljesített, de kint a nyílt tengeren már nem, ezért pontosításra szorultak. 
Henry Sully együtt dolgozott Julien Le Roy órásmesterrel is, aki XV. Lajos Király hivatalos órása volt. Az ő munkásságát pedig egy másik híres svájci órás, Ferdinand Berthoux követte figyelemmel. (Mindenki figyelt mindenkit! :-) A szerk. megjegyzése, az meg én vagyok. ). Nem sokkal ezután, 1726-ban Henry megírta a Une horloge inventée et exécutée par M. Sully című könyvét. Ezután sem pihent meg, ugyanis a párizsi Église Saint- Sulpice papja megbízta, hogy készítsen egy olyan órát, amely a pontos csillagászati időhöz tudja megszólaltatni a harangokat, a napszakoknak megfelelően. Ezt úgy oldották meg, hogy az eszköz árnyékot vet a földre, és így jelzi a nap helyzetét. 1729-ben, viszonylag fiatalon, 49 éves korában halt meg. Mivel a mester sok mindenben úttörő volt, ezért az 1925-ben alakult Fabrique d'Horlogerie S. Schaya óragyár, tisztelete jeléül az egyik márkájának a Sully márkanevet adta. Az 1960-as, 70-es években dobták piacra a Sully Special nevű sorozatott, főként Adolph Shild (AS) szerkezeteket tokoztak.
      És hogy mindezt miért írom le? Az egyik órás kollégám, aki ismeri a történetemet, felhívta a figyelmemet az alábbi órára. Igaz, hogy női, de egy percig sem gondolkoztam, és ajánlatot tettem a tulajdonosának. Nagyon szép állapotban megmaradt ez a női Sully Special óra:









Nagyon örülök neki, a számlap hibátlan, a plexin van egy pici hiba, a tok sem vészes, és egy szép, tiszta, ütésbiztosított, emelt hidas kis szerkezet dolgozik benne, kiváló pontossággal. Most már van egy Sully Special kollekcióm! :-) El is határoztam, hogy igyekszem összeszedni a szép állapotúakat, de ritkán lehet rálelni egy-egy darabra. Ha esetleg valakinek a látókörébe kerül, kérem, ne tartsa magában.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
A dizájn alap sablonját innen töltöttük le: Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Elf Coupons