Érkezett hozzám felújításra egy Glashütte Spezimatic karóra. Elsősorban érzelmi okokból szerette volna felújíttatni a tulajdonosa, mert az édesapjának ilyen karórája volt, amikor kisgyermekként szaladgált a lába körül. Megértem az érzést, hiszen nekem is nagyon fontos apu Seiko 5 DX-e, hiszen a mellett nőttem fel. Egy ilyen tárgy nagyon bele tud ivódni az emberbe, hiszen gyakorlatilag mindig látja az ember. Éppen emiatt szívesen vállaltam el, bár már az előzetes képek alapján láttam, hogy nem lesz egyszerű dolgom. Mikor megérkezett, akkor sem láttam derűsebben a helyzetet, szegény kapott az élettől. A tokot az izzadság kráteresre marta, a számlapon a lakk teljesen elöregedett, az acélbetétes plexi kuka, de legalább járt az óra!
Szerencsére a tok elég izmos, vastag falú, így lehetett miből lepolírozni. Aranyozás előtt tükör simára kell felpolírozni a tokot, mert különben minden egyes apró hiba meglátszik rajta, az aranyozás meg még fel is nagyítja. Miután leadtam a tokot aranyozásra, nekiláttam a werknek. Már csináltam ilyen automata GUB-ot, egyetlen híd alatt van minden, a járat kerékrendszere, az automatika kerékrendszere, szóval sok-sok csapot kell egyszerre a helyére rakni. A jó hír viszont, hogy aránylag könnyen vissza lehet rakni a hidat. Amit fontos megfigyelni, hogy a kilincs elég hülye megoldású, két hajszálvékony "drót" van, amelyek egyik végei egy-egy kis lemez darabkán, a kilincsen vannak rögzítve, a másik végei pedig egymást keresztezve a csapágylemez szélében kialakított kis résbe feszülnek be. Nem mindegy, hogy állnak, ezt érdemes megfigyelni szétborítás előtt.
Szétborítottam, elpucoltam egyesével mindent kotyvában is, és benzinben is, majd jöhetett a tisztítófázás, lyukas kövek tisztítása.
Nem igazán tetszett a járása, valami nem stimmelt vele! Elkezdtem hát keresni, hogy mi lehet a baj, és amikor rájöttem, hát nem örültem neki. Ennek nincs centrál kereke, hanem középen csak egy centrál tengely van, annak végén egy kis fogaskerék, és ez hajtja meg a másodperc kereket. A kis centréltengelyt pedig egy réz lemez szorítja le, amely "Z" alakú, az egyik végét csavar rögzíti a csapágylemezre, a másik vége pedig szabadon nyomja lefelé a tengelyt. És itt volt a hiba, a "Z" alakú lemez felső része nem vizszintesen állt, és a lemez széle meg-megakadt a fogaskerékben. Ez azt jelentette, hogy kaptam egy újra táblát, boríthattam szét újra. Éljen!
Nem volt mit tenni, muszáj volt, hiszen így nem jár rendesen az óra. Szétborítottam újra, megigazítottam azt a fránya lemezt, össze, és most már egyből szebben is járt a billegő. Most már magára hagytam a kész werket, hogy ketyegjen, és nekiláttam a szíj polírozásának. Gyárilag az acél szíj is aranyozott volt, a gazdija szerette volna, ha az is marad, de mondtam neki, hogy az nem fog menni. Egyrészt értelme sincs, mert az utólagos aranyozás nem olyan vastag, mint a gyári, másrészt a szíjról gyorsan le is kopna. Na meg nem is lenne olcsó, mivel az aranyozandó tárgy súlyától függ az aranyozás (nem értem, miért), és ember nincs, aki elvállalná. Ezt is ugyan úgy tükör simára kellene polírozni előtte. Így nem maradt más hátra, mint hogy egy acél csatot varázsoljunk a matt, kopottas aranyozású szíjból. Hát, nem volt kis meló, szemenként mentem rajta végig. A végeredmény majd látható az össz képen, de így nézett ki:
Egy hét múlva elkészült a tok aranyoztatása is, na, gondoltam, már csak össze kell dobni. Az első kínlódásom a másodperc mutatóval kezdődött. Nagyon nem is lehet nyomni a tengelyre, mivel csak a korábban említett kis lemezke tartja, másrészt, hogy ne legyen egyszerű, ennek el volt ferdülve a hüvelye. Vagy az égnek állt a mutató, vagy elakadt a nagy rakott indexekben. Hát, életem eddigi legnehezebb mutatóbeállítása következett... Aztán megjött közben a 325-ös acélbetétes plexi is, raknám bele a tokba, hát az Istenért sem akart sikerülni. Tokpréssel nyomtam a helyére, és még akkor is kiugrott a helyéről. Azt már megszoktam, hogy ha rendelek pl. egy 310-es sima plexit, akkor az vagy 309-es, vagy 311-es, el vannak méretezve, de acélbetétesnél ez eddig nem volt megszokott. Vettem egy számmal kisebbet bele, az meg elforogott. Így végül a 325-ösnek az alsó szoknyáját finom vízpapírral körbecsiszoltam, ezáltal csökkentve az átmérőjét a falcnál, és végre így benne maradt a helyén. Azt hittem, túl vagyok a nehezén, de persze, hogy nem voltam. A szíjat a tokhoz pici, 10-es rugós stifttel kell rögzíteni, mivel ennek a közepén van a tokfül. Igen ám, de a 10-es rugós stiftek között is van vékonyabb-vastagabb, rövidebb-hosszabb rugós tagvéggel végződő, kisebb-nagyobb vállal rendelkező. Próbálgattam én mindent, de sehogyan sem akart összejönni. Vagy kihullott a helyéről, vagy bele sem ment. Végül azt a megoldást választottam, hogy kerestem két olyat, amelyik majdnem belement, de a rugós tagon lévő váll megakadályozta, hogy jobban bele csússzon a szíjba. Fogtam hát, és leköszörültem ezeket a vállakat, s végül ezzel sikerült összeraknom. Megküzdöttem vele rendesen, de végül összeállt, mint a krumplis tészta. Azt gondolom, megérte ennyit küzdeni, nekem nagyon tetszik, remélem, a tulaj is elégedett lesz vele....
Szerencsére a tok elég izmos, vastag falú, így lehetett miből lepolírozni. Aranyozás előtt tükör simára kell felpolírozni a tokot, mert különben minden egyes apró hiba meglátszik rajta, az aranyozás meg még fel is nagyítja. Miután leadtam a tokot aranyozásra, nekiláttam a werknek. Már csináltam ilyen automata GUB-ot, egyetlen híd alatt van minden, a járat kerékrendszere, az automatika kerékrendszere, szóval sok-sok csapot kell egyszerre a helyére rakni. A jó hír viszont, hogy aránylag könnyen vissza lehet rakni a hidat. Amit fontos megfigyelni, hogy a kilincs elég hülye megoldású, két hajszálvékony "drót" van, amelyek egyik végei egy-egy kis lemez darabkán, a kilincsen vannak rögzítve, a másik végei pedig egymást keresztezve a csapágylemez szélében kialakított kis résbe feszülnek be. Nem mindegy, hogy állnak, ezt érdemes megfigyelni szétborítás előtt.
Szétborítottam, elpucoltam egyesével mindent kotyvában is, és benzinben is, majd jöhetett a tisztítófázás, lyukas kövek tisztítása.
Ezután összelapátoltam, beolajoztam, s kezdődhetett a teszt.
Nem igazán tetszett a járása, valami nem stimmelt vele! Elkezdtem hát keresni, hogy mi lehet a baj, és amikor rájöttem, hát nem örültem neki. Ennek nincs centrál kereke, hanem középen csak egy centrál tengely van, annak végén egy kis fogaskerék, és ez hajtja meg a másodperc kereket. A kis centréltengelyt pedig egy réz lemez szorítja le, amely "Z" alakú, az egyik végét csavar rögzíti a csapágylemezre, a másik vége pedig szabadon nyomja lefelé a tengelyt. És itt volt a hiba, a "Z" alakú lemez felső része nem vizszintesen állt, és a lemez széle meg-megakadt a fogaskerékben. Ez azt jelentette, hogy kaptam egy újra táblát, boríthattam szét újra. Éljen!
Nem volt mit tenni, muszáj volt, hiszen így nem jár rendesen az óra. Szétborítottam újra, megigazítottam azt a fránya lemezt, össze, és most már egyből szebben is járt a billegő. Most már magára hagytam a kész werket, hogy ketyegjen, és nekiláttam a szíj polírozásának. Gyárilag az acél szíj is aranyozott volt, a gazdija szerette volna, ha az is marad, de mondtam neki, hogy az nem fog menni. Egyrészt értelme sincs, mert az utólagos aranyozás nem olyan vastag, mint a gyári, másrészt a szíjról gyorsan le is kopna. Na meg nem is lenne olcsó, mivel az aranyozandó tárgy súlyától függ az aranyozás (nem értem, miért), és ember nincs, aki elvállalná. Ezt is ugyan úgy tükör simára kellene polírozni előtte. Így nem maradt más hátra, mint hogy egy acél csatot varázsoljunk a matt, kopottas aranyozású szíjból. Hát, nem volt kis meló, szemenként mentem rajta végig. A végeredmény majd látható az össz képen, de így nézett ki:
Egy hét múlva elkészült a tok aranyoztatása is, na, gondoltam, már csak össze kell dobni. Az első kínlódásom a másodperc mutatóval kezdődött. Nagyon nem is lehet nyomni a tengelyre, mivel csak a korábban említett kis lemezke tartja, másrészt, hogy ne legyen egyszerű, ennek el volt ferdülve a hüvelye. Vagy az égnek állt a mutató, vagy elakadt a nagy rakott indexekben. Hát, életem eddigi legnehezebb mutatóbeállítása következett... Aztán megjött közben a 325-ös acélbetétes plexi is, raknám bele a tokba, hát az Istenért sem akart sikerülni. Tokpréssel nyomtam a helyére, és még akkor is kiugrott a helyéről. Azt már megszoktam, hogy ha rendelek pl. egy 310-es sima plexit, akkor az vagy 309-es, vagy 311-es, el vannak méretezve, de acélbetétesnél ez eddig nem volt megszokott. Vettem egy számmal kisebbet bele, az meg elforogott. Így végül a 325-ösnek az alsó szoknyáját finom vízpapírral körbecsiszoltam, ezáltal csökkentve az átmérőjét a falcnál, és végre így benne maradt a helyén. Azt hittem, túl vagyok a nehezén, de persze, hogy nem voltam. A szíjat a tokhoz pici, 10-es rugós stifttel kell rögzíteni, mivel ennek a közepén van a tokfül. Igen ám, de a 10-es rugós stiftek között is van vékonyabb-vastagabb, rövidebb-hosszabb rugós tagvéggel végződő, kisebb-nagyobb vállal rendelkező. Próbálgattam én mindent, de sehogyan sem akart összejönni. Vagy kihullott a helyéről, vagy bele sem ment. Végül azt a megoldást választottam, hogy kerestem két olyat, amelyik majdnem belement, de a rugós tagon lévő váll megakadályozta, hogy jobban bele csússzon a szíjba. Fogtam hát, és leköszörültem ezeket a vállakat, s végül ezzel sikerült összeraknom. Megküzdöttem vele rendesen, de végül összeállt, mint a krumplis tészta. Azt gondolom, megérte ennyit küzdeni, nekem nagyon tetszik, remélem, a tulaj is elégedett lesz vele....
