Ezen órának nagy lelkesedéssel fogtam neki, hiszen mellett nőttem fel, ugyanis ez édesapám órája. Ez egy Seiko5 DX, amit több, mint 40 évvel ezelőtt, Kuwaitban vett. Mesélte, hogy ott úgy árulták őket, hogy agyonüthetetlen órák, dobálták a földre, meg átmentek rajtuk autóval, hogy csalogassák a vevőket. Mindenesetre apu benevezett egyre, és több, mint 30 évig nyúzta. A kuwaitiak sem mondták anno apunak, hogy a mechanikus órákat 5 évente szervizelni kell, így hajtotta, amíg meg nem állt. Aztán pár évvel ezelőtt kapott egy életmentő beavatkozást, amitől ugyan elindult, de nem volt tökéletes. Idáig bírta, s mostanra, hogy én is felszívtam magam tudással, így nekiálltam. Olyan nagy hévvel kezdtem neki, hogy el is felejtettem a kiinduló állapotot lefényképezni, így kénytelen voltam most egy képet leszedni a világhálóról, hogy néz ki egyben a werk:
A hagyományos Seiko5-ökhöz képest ez a werk egy kicsit másabb, az automatika egy híd alatt helyezkedik el, míg a szokásos Seiko5-ösöknél közvetlen a rotor alatt van. Az automatika is jó koszos volt, mindenképpen szét kell bontani.
Ennek a szerkezetnek az egyik nehézsége, hogy a gátkerék és a közkerék is ütésbiztosított. A lyukas kövek fixen vannak a csapágylemezbe préselve, a fedőköveket pedig egy-egy rugó tartja a helyén. Marvin 560-as werkeken láttam még ilyen ütésbiztosítást:
El kell, hogy mondjam, vannak olyan praktizáló órások, akik nem tudják, hogy ezt a fajta ütésbiztosítást, hogy kell kibontani! Persze én sem így születtem, a mesterem mutatta meg. Ők egyszerűen csak kimossák a hidat, és alulról beolajozzák. Ez azért nem jó, mert így, sem a lyukas kő belső faláról, sem a fedőkőről nem lehet eltávolítani a rászáradt olajat. Mivel nem vagyok irigy ember, megosztom a titkot, hátha ezzel segítek valakin. Ez egy trapéz alakú rugó, a két szára, és a tetején lévő kis pöcök van beakasztva a csapágyazás peremébe. A bátrabbak közül akik megpróbálták kibontani, a két lábával kezdtek el próbálkozni, azt kiakasztani, s rendszerint ilyenkor el is törik az a rugó. A kibontás titka, hogy a felső kis pöcköt kell kiakasztani oly módon, hogy a pöcök mellett be kell nyúlni egy kis csavarhúzóval, és vízszintes irányban lefelé el kell tolni a rugót. Ekkor ki fog pattanni a felső kis pöcök, s máris nyitható lesz a cucc. Ekkor már középre lehet húzni a rugót, a legnagyobb átmérőhöz, és ekkor már kiakasztható a rugó, nem fog eltörni.
És a kibontott állapot:
Az alábbi képen jól látszik, hogy milyen koszos tud lenni a fedőkő, az a fekete pötty a kő közepén, az bizony a rászáradt olaj. Az ott is marad, ha nem kerül ily módon kibontásra.
Durva, mi? És sajnos sok kolléga annyira lusta, hogy még a billegőknek az ütésbiztosítását sem bontják ki, hanem automata olajozóval, hátulról beolajozza. Ugyan ilyen koszos az a kő is... Ennél a werknél, csak úgy bónuszként, a csapágylemezen is meg kell ismételnünk ezt a mutatványt. Általában csak a kerekek hídján szokott lenni ütésbiztosítás, hát itt sajnos nem, de bármennyire is idegtépő meló, meg kell csinálni, nincs mese:
Ha ezt nem csináljuk meg, soha nem lesz tökéletes az óra járása. Csak ez a 4 kő kibontása, kitisztítása, beolajozása, és visszahelyezése egy órahosszába került! Talán ezért nem kínlódnak vele sokan, pedig muszáj lenne. Nekem is kivette az energiámat, így mára félbe is hagytam az összepakolását. Persze azért haladtam még vele egy kicsit. Kipucoltam mindent, a köveket külön még tisztítófáztam, és dörzsáraztam is:
Ami még említésre méltó, hogy ez egy másodperc stoppos werk, igen érdekes a stop kar, az a réz színű kétkarú cucc:
Összepakoltam még a kerékrendszert is:
És a járat is a helyére került, megdobbant a szíve:
Mára ennyi, elfáradtam, az alap werk él, még az automatikát és a naptárrészt is össze kell rámolni, azért maradt még így is mit feltenni:
Ma már ez a negyedik óra, amit csinálok, meg kell pihennem, holnap majd befejezem. Addig legalább tesztelődik az alap werk, s mielőtt folytatnám, rámérek majd még egyszer gépen, innen még midig könnyebb visszabontani bármit is.
Holnap folyt.köv.
