2013. október 30., szerda

A diák, akinek a HF-ről nem a Házi Feladat jut eszébe

Az előző posztban ott hagytuk abba, hogy Baukó Levente a Kincses Turbó Team csapat tagjaként, háta mögött tudhatott egy teljes szezont. Elindult a hosszú úton.

Felhívnám a figyelmet a bukó elején lévő feliratra:)...
A sors fintora, hogy útja szintén az évadzáró futamon ért forduló ponthoz, ugyanis 2011 utolsó versenyhétvégéjén a HF Racing Team vendége volt vasárnap folyamán. Ott összeismerkedett Szilniczky Gyulával, a csapatfőnökkel. Levente mesélt neki arról, hogy ki Ő, honnan jött, mit csinált eddig és mit szeretne. Jó hangulatú beszélgetés volt, nem történt semmi komoly. Legalábbis akkor úgy tűnt.
Egy hónapra rá azonban Gyula megkereste Leventét, hogy tervei lennének a 2012-es évadra és Ő pont beleillene az elképzelésbe. Emlékezzünk vissza, 2009ben a szezonzáró futamon Levente úgy kilincselt be a csapatokhoz, 2évre rá pedig már láttak benne lehetőséget mások is. Innen is látszik, hogy rettenetesen sokat számít egy végig tesztelt/dolgozott év, még akkor is, ha éles versenyen nem vesz részt a pilóta.




Pályára hajtás előtt, azért már látszik Levin is a feszültség...ez az egyik fő érv a bukó sisak viselése mellett: Elrejti az érzelmek egy részét és a csapzott frizurát. 
Levente egy kis gondolkodási időt kért, ismerkedett a csapattal, elmentek közösen gokartozni, pontosították az elképzeléseket, majd ezek után Levi úgy döntött belevág, csatlakozik a HF Racing Teamhez. 2012-ben már a HF Racing Team pilótájaként volt jelen, mint az utánpótlás nevelési program egyik tagja. Ez évben ugyan komoly feladatok még nem hárultak rá, de járt a csapattal, ismerkedett a légkörrel és persze tanult. Aztán eljött végre a pillanat, amire készült. Indulhatott egy versenyhétvégén, de sajnos nem itthon. Valenciában pattanhatott be egy Skoda Octaviába és mérhette össze tudását a mezőny többi tagjával. A versenyt megnyerte, az eredmény jutalmaként lehetőséget kapott a Förch Racing Supercup-os Porschéjának kipróbálására.

2012 végén nagyon jó esélyek voltak arra, hogy Levi teljes szezont fusson a német Volkswagen Scirocco Cup-ban, de végül nem sikerült megegyezésre jutni. Az azévi Skodás bravúr miatt felmerült az ötlet, hogy megcélozza a Cseh Skoda Octavia CUP-ot, de külső tényezők miatt mégse jött össze az ülés. Sajnos a cég akivel együtt dolgozott, a hazai autósportba pedig nem szívesen rakott volna pénzt.

Levi néha annyira lazának tűnik, hogy csak a 6 pontos öv tartja össze:) Tűnik, de itt már fejben a pályán van:)
 Aztán elérkezett 2013, amikor ugyan Levi autó nélkül maradt,de komolyabb feladatokat kapott a HF Racing Teamen belül. Lehetősége nyílt ismerkedni a csapat amatőr rally autójával és a formula autókkal is. Ebben az évben már teljes értékű teszteket végzett a csapat számára, a tesztelés már nem csak arról szólt, hogy szokja az autót. Idén is belefért egy kis Mazdázás, hogy miért az talán sejthető, de bővebb infót nem oszthatok meg egyelőre.



Aztán megint eljött a nagy lehetőség, úgy tűnt idén is alkalma nyílik indulni a szezonzáró futamon. Sajnálatos módon nem jött össze a dolog, de Levente bizakodó.


Egész napos telefonálgatás és rohangálás - ez jellemezte Levi 2013-as évadzáró OB futamát.
Most minden erejével a 2014-es szezonra koncentrál, vagyis arra, hogy összeálljanak az anyagiak. Szerencsére úgy tűnik máson már nem múlik a dolog, de Levente még nem akart nyilvánosságra hozni semmi konkrétumot. 

Levi a két autó közti különbséget keresi

Nem kicsit kapott, de Levi autószerelőnek tanul, simán hazavinné megszerelni:)
 Az idei Szilveszter rallyn való indulás esélye magas,de Levi a sok "majdnem indulás" után tényleg nem akar semmit se elkiabálni. Hogy ha lesz biztos információ a jövőjével kapcsolatban, azt itt olvashatjátok.
Így jutottunk el a jelenbe, itt vagyunk most.

Ha egy versenyző nem overállban van, akkor is fel lehet ismerni a néha feltűnő, autó látványára előbújó, kanyarvadász ábrázatáról.És a csapatpóló is segít azért egy picit.
Hát ezt nem lesz egyszerű kilakatolni...Levi még mindig a Lotuson szörnyülködik:)
Ekkora kupát akarok jövőre ezen a versenyen szerezni 
Irányváltoztató célszerszám- avagy a kormány - Levi lelkesen magyaráz és mutogat érdekes részleteket Ifj.Ficza Feri autóján.


Leventét továbbra is aktívan fogom faggatni a tények állásáról és ha van valami fejlemény/történés/érdekes sztorija akkor azt megosztom veletek.

És persze szurkoljatok Levinek, hogy összejöjjenek a tervei (lájkoljátok az FB oldalát: Baukó Levente - official ), hogy tudjak miről írni és ti is megtudhassátok: Hogyan készül az autóversenyző.

Eddigi részek:
Első rész
Második rész
Harmadik rész


Z

5 megjegyzés:

Jó a cikk, jók a képek, jók az alatta lévő kommentek :D :D :D

jó a cikk, jók a képek, jók a képek alatti szövegek, vagyis minden :D :D

Köszi (Levi nevében is), örülök hogy tetszik:)

Legalább egy alkalommal le lehetett volna írni a teljes nevét...

Igazából a teljes név elhagyásának egyetlen oka van, mégpedig az , hogy ez egy posztsorozat 4. része és feltételezhető,hogy aki ezt olvassa,már túl van az első 3 részen. A "Levizéssel" szerintem sokkal közelebbi "hangulatú" a cikk Az első rész:
http://zar-ido.blogspot.hu/2013/10/hogyan-keszul-az-autoversenyzo.html

De igazad van, köszönöm a kritikát, kiegészítem.

Megjegyzés küldése

 
A dizájn alap sablonját innen töltöttük le: Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Elf Coupons