2014. december 28., vasárnap

Hová tűnt Levi?

Hogyan készül az autóversenyző? posztsorozatunk legújabb tagja, melyben Baukó Levente /becenevén:Svéd/ karrierjét követjük nyomon, immáron "élőben".

Igazából nem Levi tűnt el, hanem egyszerűen valahogy nem volt idő összehozni a folytatást, pedig jócskán történtek vele dolgok. Beszélni tudtunk, de leülni és összerakni egy rendes anyagot, arra valahogy nem jutott idő. De megígértem Levinek, hogy még idén összerakjuk, hogy mi történt vele eddig, főleg így, hogy bőven van mesélni valója.

Z: Levi, a sorozat legutóbbi epizódja nyáron készült, el tudod mondani, hogy mi történt Veled azóta?

L: Hú, hát sok minden. Nyáron nagyon sokat tudtam menni a Lotussal, amivel Tökölön is láttál menni, aztán az F1 hazai hétvégéjén engem is meghívtak a Race Centerbe, egy szimulátor versenyre, ahol Daniel De Jong, Kiss Norbi és Nagy Norbi ellen küzdhettem virtuálisan. Utána volt több utcai rendezvényünk, egy Fertődön, ahol volt élményautóztatás az arra bátraknak, egy Mazda RX8-al, ( sok kedves emlék fűz ahhoz az autóhoz, például az volt az első versenyautó amit vezettem, azzal volt a tavalyi reklám film forgatás) A Mazda mellett pedig lent volt a Lotus formula autó is, amivel egy kicsit igyekeztünk közelebb hozni a formula autózás világát a civileknek. Rá egy héttel Zalaegerszegen volt egy hatalmas rendezvény, ahová a HF 2db Formula Renault 2.0-ás géppel vonult ki és a fentebb említett Lotussal, utóbbival mentem én. Ezek után egy intenzív felkészülés vette kezdetét, mert Október 8.-án egy Formula Renault 2.0 ülése várt és a Pannóniaring...

Z: Úgy tűnik eddig ez volt az egyik legmozgalmasabb éved, és még nincs vége!

L: Igen, igen, most is a Race Centerből jövök, ahol egy 24 órás szimulátor versenyen vettem részt Háfra Zsolti barátommal, de muszáj volt eljönnöm, mert holnap a Szilveszter Rallyn beülhetek egy VFTS-be, igaz csak a jobb 1-re.


Z: Akkor bele-bele kérdezgetek sorban...A nyári szimulátor versenyen milyen érzés volt ilyen nevekkel küzdeni? Daniel a GP2ben megy, Kiss Norbi a Kamion Európa bajnokságban, amit azóta meg is nyert, Nagy Norbi pedig az ETCC mellett belekóstolt már a WTCCbe is. 


L: Fantasztikus érzés volt igazi profik ellen versenyezni, de az volt a célom, hogy azért így is felférjek a dobogóra. Három verseny volt, én kettőn indultam. Az első egy túraautós futam volt, ott sikerült Kiss Norbi mögött végeznem a második helyen, Kamion versenyen pedig a negyedik helyen végeztem. Minden futamon 10en indultunk. Az eseményt a Racing Club Hungary szervezte, ezúton is köszönet nekik érte, nagyon nagy élmény volt számomra.

Z: A bemutatózás Téged hogyan érint? Sokan azt gondolják, hogy ez egy elég egyszerű feladat, ettől függetlenül sok utcai bemutatón lehet látni, pályán kiválóan teljesítő pilótákat autót zúzni.

L: Azért ez ettől egyszerűbb számomra, mivel nekem nem kell semmi kirívót csinálnom egy bemutatón. Nincs gumiégetés, driftelés és az autó se olyan erős, mint mondjuk egy F1-es gép, amivel jóval könnyebb bajba kerülni. Persze ettől még figyelni kell, ellazázni nem szabad ezt sem. Szívesen csinálom, mert leírhatatlanul jó érzés az érdeklődő tömeg előtt autózni.

Z: És mi történt a Pannóniaringen? Mennyivel volt másabb az új autó?

L: Teljesen. Mindent elölről kellett kezdeni. Felépíteni a féktávokat, a kigyorsítást, megszokni a teljes szabadásgot felül, miközben alul tökéletes a bezártság. Én, aki Mazda RX-8 megszállott vagyok, egészen addig a napig azt mondtam, hogy jó a formula autó, de azért nem ér fel egy RX-el, aztán beültem a Formula Renaultba és eszembe sem jutott kiszállni. Hihetetlen a perspektíva, az élmény, az élvezet, az egész minden! Erről az eseményről hoztam pár képet is:

Fotó: Oneshoot



Z: Ha jól tudom, jövőre ez a cél, mondhatsz erről bármit is?

L: Mondani mondhatok, csak nem tudom mennyi a realitása. Három verzió van. Egyik ,ha bejön amin dolgozunk, akkor a Forma Renault mellett amatőr versenyeken is indulok, van egy B verzió, ha nem jön össze a pénz a Forma Renaultra, akkor csak amatőr versenyek, harmadik, azaz C verzió, ha egy árva forint sem jön össze, akkor is meglesz a helyem a csapatnál.

Z: A 24 órás szimulátor versenyről tudsz mondani pár szót?

L: Teljesen más ritmusú mint egy sprint verseny. Legelőször ezt kellett megszokni. Másképp kellett beosztani a gumit, nem volt értelme igazán csatázni, ez megbízhatósági verseny. Tetszett, hogy egy-egy szituációban, mikor megláttam magam előtt valakit, aki messze volt, nem kellett ráfeszülni ,hogy azonnal utolérjem, hanem tudtam, hogy nyugodt, higgadt versenyzéssel úgy is odaérek mögé és valószínűleg meg is fogom tudni előzni, hiszen valamiért eleve utolértem. Fejben kellett  összerakni, hogy mikor mennyire használhatom a gumit, tehát mennyire siethetek. Nagyon tetszett, de mentálisan nagyon fárasztó volt.

Z: Holnap pedig irány a jobb1, egy legendában. Kihez ülsz be? Izgulsz?

L: Inkább a szervezés miatt izgulok picit, nekem annyira sok dolgom még nem lesz. Zsírpapa (Zsíros Imre) mellett fogok ülni, nagyon várom, biztos hatalmas élmény lesz.

Z: Köszi a válaszokat Levi, drukkolunk!

L: Én is köszönöm, remélem jövőre is lesz miről kérdezned:) Ma reggel derült ki, hogy közben sajnos akadt egy kis adminisztrációs hiba, így kimaradtam a jobb1-ből, de ott leszek a rallyn, igaz csak nézőként.Gyertek sokan!:)

Természetesen, ahogy lesz valami fejlemény, ismét jelentkezünk.Ha támogatni szeretnétek Levente karrierjét, akkor likeoljátok FB oldalát. Ha felkeltette érdeklődéseteket a csapat és szimpatizáltok velük, akkor ajánlom figyelmetekbe a HF Racing FB oldalát is!:)

Z

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
A dizájn alap sablonját innen töltöttük le: Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Elf Coupons