2013. szeptember 25., szerda

A nagy összefoglaló - Totalcar Trackday IV.

Az idei második Totalcar Trackday-en most kivételesen nem az egész napot a pálya mellett töltöttem, mint máskor, hanem a boxutcában is körbe néztem, végig szaladtam azon, hogy mi várt azokra a kilátogatókra, akik nem autózni jöttek.

Mivel két napos volt a rendezvény, rengeteg kép született és ebből rengeteget láthattatok is már. Úgy gondoltam kéne egy összefoglaló poszt is, amiben összeszedem, hogy mi történt. ( Így egy hónappal az esemény után éppen ideje is volt...).De így talán könnyebben dönthettek jövőre arról ,hogy érdemes-e kilátogatnotok.


A szombati nap az OldTimer-esekkel indult, két csoportra lett osztva a nép (2*50autó), mindegyik csoport 1-1 órát autózhatott a pályán. Ez nem a másodpercek lefaragásáról szóló alkalom volt, nyugodtabb, "rendes" autózás lett leszervezve. Persze az ára is ezt tükrözte, 5ezer Ft/autó az 1 órás pályahasználatért elég baráti volt. Képek itt.

Forever Young. Az autó és a Bácsi is:)
Az egyik legszebb autó az OT-sek mezőnyében
Utána volt beharangozva, hogy Norbi dedikálni fog, így ebéd után felmentem a boxutcába nézelődni. Éppen a kiállított két Mazda 6ost nézegettem, mikor megkocogtattak hátulról, hogy amúgy itt, ebben a boxban Norbi éppen szimulátorozik...tette ezt olyan diszkréten, hogy olyan kevesen voltunk körülötte, mintha csak egy "civil" játszott volna. Persze ez nem azért volt, mert nem érdekelte az embereket, hanem azért mert még x perccel a hivatalos autogram osztás előtt jártunk, a fene se gondolta volna, hogy Norbi már itt van és nézelődik. Mindig jóérzés találkozni Norbival, hatalmas élmény volt, ITT olvashattok róla részletesebben.

Norbi, aki azóta remekel mióta találkoztunk idén is. Tavaly egy privát VB címet húzott be nem sokkal találkozásunk után, most pedig egy harmadik helyet és a Honda hazai győzelmét szerezte meg:)

Ezek után következett egy kis kitérő, ezt se nagyon reklámozták, számomra csak akkor derült ki, hogy a 6-os Mazdát el lehet vinni tesztvezetésre.Ott és akkor. Persze nem a pályán, hanem egy kis kanyargós úton a környéken. Szerintem nagyon jó lett az új 6-os, muszáj is volt, hogy az legyen. (Mazdáéknál sok múlott azon, hogy mennyit fognak belőle venni.Szerencsére viszik mint a cukrot.) Nagyon egyben van, nagyon minőségi cucc lett, engem meggyőzött. Kicsit tartottam a dologtól, illetve attól, hogy milyen lesz. Nagy Mazda barát vagyok, de ez nem azon alapul (sajnos), hogy végig próbáltam mindig az aktuális modellpalettájukat, viszont a 6os Mazdáról (főleg az újról) az a kép alakult ki bennem, hogy nagyon jó autó lett, sajnáltam volna ha ez megdől. Sajnos lefényképezni nem tudtam, de szerencsére pont azt az autót lehetett elvinni, amit előtte az autós újságírók gyötörtek, így egy marék kép és teszt is van róla a neten. Akit érdekel itt olvashat róla.

Mazdázás után visszatértem a pályára, illetve mellé és folytattam a fotózást. Ezekről az alkalmakról volt külön képkiemelős poszt is, képek itt.

Az NSXért mindenki meg volt veszve, de az én kedvencem a szombati napról akkor is ez a gyönyörű C4-es Corvette. Gyerekkorom óta kedvenc, (ráadásul még kék is...:) ) soha nem gondoltam volna, hogy egyszer lehetőségem lesz versenypályán fotózni ilyen autót:)

Vasárnap már Nikivel erősítve mentem ki a pályára, mivel korán kiértünk boxutcai nézelődéssel indítottunk. A Ferrarik fotózásáról már írtam, itt találjátok.


Délután megérkeztek Waroék, így kezdődött a nézelődés a boxutcában. Az eddigi Trackday-eken kicsit unatkozhatott az, aki nem autózni, vagy az autózókat nézni jött, de most nem. Hihetetlen sok program volt azok számára is, akik csak nézelődni jöttek ki. Kitett magáért a Totalcar.

Ilyet se mindennap lát az ember élőben. 


Persze nem csak a Mazda hozott ki autót, több márka is képviseltette magát. Az ilyen alkalmakkor rendszerint elég sok csalódás szokott érni, a legnagyobb meglepetés ebben pedig az, hogy általában pozitív.
Az egyik legnagyobb (pozitív) csalódás amit kiemélnék, az a Citroennél ért. Alapvetően szeretem az egyterűeket (és a kombikat is, mindenkinek van valami defektje), de a C4 Picasso meglepett. Lehetne róla áradozni, de átadnám a szót annak, aki abból él (részben), hogy autókat véleményez: Citroen C4 Picasso - Bende Tibor írása (Totalcar) . Akit részletesebben érdekel az autó, az majd elolvassa ezt, a többieknek csak röviden: Lenyűgözött. Első próbára nagyon össze volt rakva, a panoráma szélvédő fantasztikus, az üvegtető valószínűleg gyermekek tízezreinek fog örömet okozni, a dupla LCD kijelzővel és a kormányon elhelyezett váltófülekkel pedig teljesen levettek a lábamról. A masszírozós, fűthető ülést és az anyósüléshez kapcsolt lábtartót már nem is említem. A formavilága pedig annyira beteg, hogy komolyan mondom, egyre jobban tetszik.


Az autók alapos átvizslatása után, levonultunk a Katasztrófavédelmi bemutatóra, erről is volt már poszt és videót is találtok róla.

Nem csak a pályán voltak tüzes autók...
A bemutató után pedig következett egy kis szervizutas séta és persze fényképezés a vasárnapi csoportokról.


Összességében nagyon jól sikerült rendezvény volt, most már nézőként is megéri kilátogatni, van látnivaló bőven annak is, aki nem szeretne egész nap autókat nézni a pálya széléről. Fotózási szempontból is sikeresnek mondható volt a dolog, mert sokaktól kaptam pozitív visszajelzést és a Totalcar is használta a képeim, volt amelyik címlapra is került:) Utóbbi különösen jól esett, mivel ez azt jelenti, hogy a munkám színvonalát megfelelőnek találták ilyen célra és hát nem egy kis blogról beszélünk...:)

Remélem tetszett az összefoglaló és a képek, jövőre gyertek ki ha tudtok:)

Z

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
A dizájn alap sablonját innen töltöttük le: Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Elf Coupons